| Már
Magyarországon is elérhető az a - mozgásszervi, izületi
megbetegedések (gyulladásos ízületi betegségek, porckopás)
kezelésére szolgáló - gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító
gyógyszer, amely hatékonyan, és lényegesen kevesebb gyomor-,
bél mellékhatása miatt a leggyakrabban használt szereknél
jóval biztonságosabban alkalmazható.
- A nagy fájdalmakkal
járó porckopásból és ízületi gyulladásból nem lehet kigyógyulni,
de a beteg számára azért van segítség. Dr. Poór
Gyula professzor, reumatológus, az ORFI igazgató
főorvosa:
- Az elsősorban a közép-
és idősebb korosztályt érintő és főleg reggel, ill. a nap
folyamán terhelésre jelentkező térd-, csípő-, deréktáji
fájdalmakat kiváltó artrózis (porckopás), valamint az akár
már gyermekkorban fellépő, az ujjak reggelenkénti bedagadásával
és kézmerevséggel együttjáró artritiszek (gyulladásos ízületi
betegségek), közöttük is kiemelten a reumatoid artritisz
orvoslása terén az elmúlt 5-10 évben óriásit léptünk előre.
Végre tudjuk, melyek azok a molekuláris mechanizmusok, amelyek
ezeket a kórképeket előidézik. A kutatók pillanatok alatt
legyártották azokat a molekulákat, amelyekkel a káros folyamatokat
gátolni lehet, másfelől pedig rengeteg olyan gyógyszer került
forgalomba, amelyek a tüneteket, a gyulladást és a fájdalmat
csillapítják.
- A hosszú távú gyógyszerszedés
viszont súlyos gyomor-bél rendszeri bántalmakat, vérzést,
fekélyt, esetleg áfúródást okozhat, vagy akár szív-ér rendszeri
szövődményekhez is vezethet...
- Már ez ellen is van
"orvosság". A fájdalom és gyulladás tartós gyógyszeres
kezelése ugyan nem kerülhető el, mert a tartós fájdalom
nem humánus, az élet minőségét jelentősen rontja, de szerencsére
a leggyakrabban alkalmazott nem szteroid típusú (nem hormontartalmú)
készítményekből nagyon nagy a választási lehetőség - a hatás
és mellékhatás szempontjából egyaránt. A hazánkban a közelmúlban
törzskönyvezett, legújabb gyógyszernek rendkívül erős a
fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatása, miközben
a korábbi nem szteroid típusú gyulladáscsökkentőkre jellemző
súlyos mellékhatások szempontjából kedvezőbb. Ezen panaszok
enyhítésére szolgáló, itthon és a világon leggyakrabban
szedett gyógyszerekhez képest jóval kevesebbszer okoz gyomor-,
máj- és bélrendszeri panaszokat, nem fokozza a szív- és
érrendszeri szövődmények kockázatát sem. Szoros orvosi kontroll
mellett olyan betegek is szedhetik, akiknek jól kezelt magas
vérnyomásuk van. A tabletta bevétele után nagyon gyorsan
oldódik a fájdalom, és a csillapító hatás 24 órán át kitart.
Azt tudom tanácsolni, hogy azok a betegek, akik kopásos
vagy ízületi gyulladásos kórképekben szenvednek, forduljanak
mihamarabb reumatológushoz, mert még nagyobb esélyük van
arra, hogy komoly mellékhatások nélkül megszabaduljanak
a fájdalmaktól, melyekkel nem kell együtt élniük.
|